Ali pasa 1570 körül épült dzsámiját ugyan Szigetvár keresztény visszafoglalása óta katolikus templomként használják, de dzsámi jellegét mindmáig megőrizte.

A téglából emelt dzsámit félgömb kupola fedte, északnyugati oldalához három boltszakaszos előcsarnok csatlakozott, mely mellett minaret állt. A minaret 1715-ben villámcsapás miatt ledőlt, ekkor a főbejárati homlokzat elé tornyot építettek. Oldalhomlokzatait három szinten szamárhátíves ablakok díszítették, ezekből sok ma is látható - ahogy a belső térben a sarkok sztalaktit díszítése, és a bejárattal szemközti imafülke.

A templom 1780-as évekbeli felújításakor, a vár visszafoglalásának 100. évfordulójára készítette a hatalmas kupolát díszítő festményt (amely Szulejmán és Zrínyi Miklós halálát, azaz a vár elestét, illetve annak visszavételét ábrázolja) Dorffmeister István festőművész, és az ő munkája a Szent Rókus-oltárkép is.

Az átalakításkor eltüntették az imafülkét, elbontották Ali pasa sírkápolnáját, és előcsarnokkal, karzattal, szentéllyel bővítették. A kupolát Dorffmeister István 1789-ben készült barokk freskója díszíti, amely a vár elestét és visszafoglalását ábrázolja. Dorffmeister alkotta a templom oltárképét is. Itt három, egykor török mosdómedencének használt szenteltvíztartó található.

Római katolikus templom (Szent Rókus), dzsámi, Szigetvár - névjegy

Kategória:
Műemlék, építmény
Település:
Szigetvár
Cím:
Szigetvár, Zrínyi tér 9.
Telefonszám:
73/311-814
Nyitva tartás:
bejelentkezéssel
Megközelítés:
GPS koordináták: 46.047243 / 17.799345

Vélemények: Római katolikus templom (Szent Rókus), dzsámi, Szigetvár

Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.

Bejelentkezek
facebookon keresztül