Az román stílusú, XIII. századi apátsági templom háromhajós, félköríves szentélyekkel záródó építmény volt. A századok során többször átalakították. Az 1734-79 közötti barokk átépítés idején kapta mai, egyhajós formáját.
A források szerint a templom 1530 táján díszes kazettás mennyezetet kapott. A török veszély éveiben a templomot - a mellette fekvő apátsági épülettel együtt - erősséggé alakították át, ami 1664-ben leégett. A templom helyreállítását a török veszély elmúltával kezdhették csak meg.
Az 1913-as renováláskor kerültek a szobrok a homlokzati fülkékbe. Belül is nagyon dekoratív az épület, falait és mennyezetét freskók díszítik. Copfstílusú szószéke domborművel borított. Az 1980-as évek restaurálása több középkori részletet is napvilágra hozott.
Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.
Bejelentkezeka felhasználónevemmel Bejelentkezek
facebookon keresztül