Fót legnevezetesebb épülete az Ybl Miklós által tervezett, 1825-55 között épült romantikus stílusú római katolikus templom. Igen gazdag motívumkincs jellemzi, ami román, arab, mór elemekből ötvöződik.

Az égbeszökő tornyok és a gazdag, fonatos díszű bejárat után a belsőbe lépve megkapó látványt nyújt a magas, világos tér, amelyet aranyozott kazettás mennyezet zár le. A különböző anyagok (műmárvány, kerámia, kő, fa) harmonikus egységet alkotnak.

A jobb oldali torony alatt lévő kápolnában van Szent Lucentius vértanú ereklyéje. A vértanú földi maradványait IX. Pius pápa ajándékozta a templomnak; személyesen ismerték egymást Károlyi István gróffal, s a pápa ezzel a ereklyével jutalmazta a hitért és a művészetekért egyaránt nagy áldozatokat hozó grófot.

A település központjának (így ezen belül a templomnak) a tervezését a kor jeles építészére, Ybl Miklósra bízta Károlyi István. A korábbi templom átépítésével családja temetkezési helyét kívánta létrehozni. A Szeplőtelen fogantatás tiszteletére szentelt bazilikális templom a hatalmas altemplommal teljesen újonnan épült, mivel a régebbi templom részleges megtartása nem bizonyult volna eléggé nagyvonalúnak.

A templom bejelentkezéssel látogatható.

Az oltárok és az altemplom

A főoltáron Carl Blaas oltárképét, a Szeplőtelenfogantatást láthatjuk. A szobrok Hans Gasser alkotásai, 1849-ből. A főoltárral szinte egybeolvadnak a Jézus életét ábrázoló freskók az apszis íves falán. A mellékoltárokon Szent Franciska és Szent György képei - szintén Carl Blaastól. Gazdag szobrászati díszítésével kiemelkedő munka az 1850-ben Rómából hozatott szószék.

Az altemplom egyszínű, hűvös kialakítása ellenére megkapó látványt nyújt. A finom pillérfők és a növényi ornamentika oldják a nyomott tér merevségét. Az oltárasztal oldalának márvány berakása Bianchini alkotása; az oltár feletti feltámadó Krisztus carrarai márványszobra pedig Pietro Teneraninak, Canova tanítványának műve, mintahogyan a kriptateret leválasztó díszrács előtti szobrok is (Feltámadásangyala, Károlyi Erzsébet grófnő életnagyságú szobra). A díszes vasrácsmögötti kriptatér nyitott oldalfülkéiben nyugszanak a Károlyiak, István gróf és családtagjai.

Római katolikus templom (Szeplőtelen Fogantatás), Fót - névjegy

Kategória:
Műemlék, építmény
Település:
Fót
Belépőjegy:
diákoknak, nyugdíjasoknak kedvezménnyel
Cím:
Fót, Vörösmarty Mihály u. 2.
Telefonszám:
27/358-083
Nyitva tartás:
de. bejelentkezéssel, du. 14-17.30, Szo 9-17.30, V 11-17.30
Megközelítés:
GPS koordináták: 47.606635 / 19.198852

Vélemények: Római katolikus templom (Szeplőtelen Fogantatás), Fót

Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.

Bejelentkezek
facebookon keresztül