
Az 544 méter magas vulkáni sziklacsúcsról minden irányba különleges panoráma nyílik.

A Madách Imre Gimnázium falán elhelyezett tábla szövege:

A somoskői vár aljában áll az évtizedekig használt, de sokáig némaságra kárhoztatott harangláb, melyet nemrégiben restauráltak.

Az egykori tiszti kaszinó, illetve olvasóegylet - majd művelődési ház - falán emléktábla hirdeti, hogy Móricz Zsigmond, a jeles író többször is járt ebben az épületben.

A műemlék jellegű templomot és a hozzátartozó volt rendházat 1934 és 1936 között - Szontagh Pál tervei alapján - a ferences rend építtette.

A helyi képzőművész, Bóna Kovács Károly 1932-ben készült nagyméretű domborműve a 25. gyalogezrednek állít emléket.

Az 1984 nyarára felépült 15 méter magas 4 méteres kupolájú csillagvizsgálóban a csillagászegyesület rendszeresen tart bemutatókat.

A gyárban az üvegfúvás, -csiszolás látványos műveletei és a mintateremben elhelyezett szebbnél szebb alkotások előzetes bejelentés és egyeztetés alapján csoportosan megtekinthetők.

A somoskői vár alatt, a Petőfi-emlékligetben található az a kunyhó, melyben a költő 1845. június 12-ei látogatása során megpihent.

Az 1938 és 1951 között működött akna vágatrendszerében kialakított múzeum áttekintést nyújt a bányáról és berendezéseiről. Emellett felszíni géppark és bányatörténeti kiállítás is látható.