Sopron római elődje, Scarbantia város egykori központjának, a római Forumnak a járószint alatti maradványai láthatók egy épületbe foglalva. Ez az egyetlen ilyen jellegű emlék Nyugat-Pannóniában.
Mintegy 4 méterrel a jelenlegi utcaszint alatt helyezkedik el a Forum II. század közepén készült kövezett burkolata, valamint a tőle délre állt Curia központi fűtéses épületének falmaradványai. Aki lemegy a kiállítás helyiségébe, közel kétezer évet megy vissza a történelemben: a középkort is őrző utcából a római korba, egyenesen a római tér kőburkolatára. A teret egykor keretező épületek oszlopai, építészeti díszei az ókori Scarbantia építészetének magas művészeti színvonaláról tanúskodnak. A maradványok mellett rekonstrukciós rajzok is segítik a szemlélődőt.
Scarbantia az Európát észak-déli irányban átszelő Borostyánkő út fontos állomása volt. A Forumot a IV. század közepéig használták rendeltetésszerűen, az ezt követő időszakból a népvándorlás korának emlékei illetve egy korai keresztény téglakarcolat látható.
Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.
Bejelentkezeka felhasználónevemmel Bejelentkezek
facebookon keresztül