A Sgraffitós-ház Kőszeg egyik legszebb épülete. A reneszánsz eredetű ház homlokzatát 1560 körül alakították ki mai formájára. Sgraffitodíszítése is ekkor, illetve 1668-ban készült.
Az olasz sgraffiare magyarul azt jelenti: kaparni. A dísz valóban így készült: két vakolatréteget vittek fel egymásra, mintát rajzoltak rá, majd a felső réteget a rajzolat mentén lekaparták. Ennél az épületnél díszítésül tulipános vázát és geometrikus mintákat használtak. A kettős vonallal díszített homlokzatot íves oromfal zárja, falfülkéjében barokk Mária-szobor áll.
A XVIII-XIX. században udvari szárnyakkal is bővített, és részben átalakított épület más szépségeket is rejt: dísztermének stukkókeretes mennyezetképe kora barokk munka, a török hódoltság idején, a XVII. század elején készült alkotás a Lukács evangélistánál olvasható "Szegény Lázár és a gazdag ember lakomája" történetet ábrázolja.
Az épületben működő presszóba dalmát típusú ajtó vezet, a kapuszínben pedig Batthyány-kőcímer található, ami a szomszédos, 9. sz. ház tartozéka volt.
A hármas tagozódású főpárkányon olvasható XVII. századi felirat olvasható, a bibliai idézet a Károlyi Gáspár-féle fordításban így szól: "Annak okáért tehát nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené 1668." Ez I. Rákóczi György erdélyi fejedelem jelmondata volt.
Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.
Bejelentkezeka felhasználónevemmel Bejelentkezek
facebookon keresztül