Siófoki Tavaszi Fesztivál

A siófoki összművészeti fesztivál programjában hangversenyek, színházi előadások, pódiumműsorok szerepelnek.

Kálmán Imre Kulturális Központ összművészeti rendezvénysorozata. Iparművészeti kiállítás, koncertek, táncszínházi előadás, irodalmi est és gyermekkoncert egyaránt várja az érdeklődőket, a családokat, kicsiket és nagyokat, fiatalokat és idősebbeket.

A fesztivál idei programja március 22-én 17:00 órakor, Lovas Katalin és Rácz Péter keramikusművészek kiállításának megnyitójával veszi kezdetét a kulturális központ emeleti galériáján.
Már hagyománynak tekinthető, hogy a fesztivál első koncertjét az Apáti Dixieland Band adja. Ez idén sem lesz másként: március 23-án 19:00 órakor a zenekar a Teátrum kávéház hangulatos légkörében várja a közönséget.
Március 24-én este a Nemzeti Táncszínház Colores del Tango című produkciója lesz látható a színházteremben. Az est ízelítő a XX. századi Argentínából tánccal és élő zenével. Az előadás jórészt Astor Piazzolla műveire épül, de megjelenik a tradicionális argentin tangó világa is. A zenén és táncon keresztül Buenos Aires fülledt nyári éjszakáiba visz el bennünket, ahol a tangó különleges légköre még forróbbá teszi a hangulatot. 
Március 25-én délután a Vasárnapi zenék sorozatában a Makám várja a családokat, a gyerekeket koncertjére 
Március 27-én, kedden a világhírű Sebestyén Márta és vendégei lépnek fel A reformkor társasági és népi zenéje című előadásukkal, amelyből a korabeli Magyarország „szórakoztató zenéjét” több oldalról ismerhetjük meg. 
Március 29-én, csütörtökön ismét a város vendége lesz Bödőcs Tibor, aki idén vadonatúj stand-up comedy estjével készül Siófokra.
Április 2-án Földes László Hobo estje Pilinszky János verseiből, az irodalmat, a költészetet szerető közönséget várja. A Látja Isten, hogy állok a napon című estet Vidnyánszky Attila rendezte, a verseket pedig a színházi zeneszerzőként ismert Verebes Ernő zenésítette meg. 
Április 11-én, József Attila születésnapjának évfordulóján, Költészetnapi versmondó verseny és gála kerül megrendezésre, végül április 14-én Presser Gábor Dalok régről és nemrégről – és más történetek című koncertje zárja a Siófoki Tavaszi Fesztivál idei rendezvénysorozatát.

Azoknak, akiket a színházi előadások érdekelnek, ajánljuk, hogy a fesztivál programjai mellett látogassanak el a bérletes évad előadásaira is. Talán akad még pár szabad hely az erkélyen amárcius 28-án este sorra kerülő, felnőtteknek szóló Egy nyári éj mosolya a Centrál Színház társulatának előadásában, amelynek szereposztása élén Töröcsik Mari áll; de a musicalben láthatjuk Nagy-Kálózy Esztert, Kovács Patríciát és Gergely Róbertet is. 
Április 1-jén a Soproni Petőfi Színház és a Turay Ida Színház közös produkciójában Molnár Ferenc A doktor úr című vígjátékának előadására kerül sor többek között Piros Ildikó, Benkő Péter, Márton András, Mikó István és Nemcsák Károly szereplésével, Huszti Péter rendezésében. Április 3-án és 4-én délelőtt a gyerekek a Pódium Színház Mazsola és Tádé vakációja című zenés mesejátékát, 4-én délután a Macskakirály című mesemusical vendégjátékát láthatják. 

Látogasson el a Siófoki Tavaszi Fesztivál 2012 programjaira, ünnepeljük együtt a tavasz beköszöntét!

A műsor- és szereplőváltozás jogát fenntartjuk.

2012-03-22 00:00:002012-04-14 00:00:00
46.905300818.0531164

Siófoki Tavaszi Fesztivál - időpont

Kezdés időpont:
2012. március 22.
Záró időpont:
2012. április 14.

Vélemények:

Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.

Bejelentkezek
facebookon keresztül