A Balaton irányából Juta, Hetes felől, a 61-es főútról pedig Kiskorpádról közelíthető meg. Aki vasúton érkezik, az a kiskorpádi vasútállomástól néhány kilométeres autóbuszos utazás után érkezik ide.

A Győr nemzetség ősi birtokát az oklevelek először 1364-ben Saard néven említik, több mint száz évvel később, 1454-től már Sárd néven szerepel. A XVIII. század közepén 1752-ben királyi adományként Somssich Antal tulajdonába került a terület. Valójában a család nevéhez főződik mindaz az építészeti, természeti, kultúrtörténeti érték, amely ma is meghatározza Sárd arculatát, jelentőségét. Ugyanis a Somssichok idején Sárd már mezőváros volt, és a XIX. század elejétől jogot kapott országos vásárok tartására. Az uraság egyik első ténykedése volt egy csárda megépítése, amely később a somogyi szegénylegények találkozóhelye lett.

A Somssich-birtokon hagyományosan lótenyésztés folyt, erre építve jött itt létre 1953-ban a méntelep.

Somogysárd jeles személyisége Somssich Pál (1811-1888) a Deák-párt politikusaként 1869-72 között a képviselőház elnöke volt.

Somogysárd névjegye

Polgármesteri hivatal telefonszáma: 82/715-284

Polgármesteri hivatal e-mail-címe: somogysard@freemail.hu

Irányítószám: 7435

Telefon körzetszám: 82

Lakosok száma: 1 360

Település rangja: község

Polgármesteri hivatal címe: Somogysárd, Fő u. 22.


Megközelíthetőség:

GPS koordináták: 46.410297 / 17.595531
Somogysárd térkép

Vélemények: Somogysárd

Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.

Bejelentkezek
facebookon keresztül