A település csak közúton érhető el: a 22. számú útról- Szécsény és Zagyvapálfalva között - Kishartyánnál kell letérni a faluba vezető útra. A község középkori eredetű, a terület azonban lényegesen régebbről lakott. A falu határában - Zudtetőn, Hosszútetőn, Murahegyen- három, honfoglalás kori temetőt is feltártak, gazdag leletanyaggal. 1332-37 között - a...

A település csak közúton érhető el: a 22. számú útról- Szécsény és Zagyvapálfalva között - Kishartyánnál kell letérni a faluba vezető útra.

A község középkori eredetű, a terület azonban lényegesen régebbről lakott. A falu határában - Zudtetőn, Hosszútetőn, Murahegyen- három, honfoglalás kori temetőt is feltártak, gazdag leletanyaggal. 1332-37 között - a pápai tizedszedő lajstrom szerint - már létezett plébániája a falunak. 1706-ban II. Rákóczi Ferenc itt tartott díszszemlét a fejedelem seregébe igyekvő nógrádi nemesség felett.

Sóshartyán elsősorban a templom melletti jódayuaforrásról lett híres, erre utal a falunév "Sós" előtagja is. A Mária Terézia uralkodása óta ismert gyógyvíz helyi palackozását először az 1950-es években sikerült megoldani, majd évtizedekig szünetelt a jótékony hatású víz kivétele, illetve helyi palackozása. Az 1990-es évek második felében magánosítás útján ismét megoldódott a helybéli palackozás és a forgalmazás.

Sóshartyán névjegye

Polgármesteri hivatal telefonszáma: 32/404-200

Polgármesteri hivatal e-mail-címe: soshartyan@xmail.profinter.hu

Irányítószám: 3131

Telefon körzetszám: 32

Lakosok száma: 966

Település rangja: község

Polgármesteri hivatal címe: Sóshartyán, Dózsa út 1.


Megközelíthetőség:

GPS koordináták: 48.07177 / 19.6824
Sóshartyán térkép

Vélemények: Sóshartyán

Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.

Bejelentkezek
facebookon keresztül