Sümeg a Balaton egyik kapuja. Nevezetessége a vár, amely 270 méter magasságban emelkedik a város fölé.A település a Bakony hegység és a Kisalföld találkozásánál fekszik, út és vasútvonal vezet innen a Balatonhoz.

Sümeg történelme az újkőkorban kezdődik. Egy megtalált ókeresztény bazilika alapfalai azt mutatják: e térség mindig lakott hely volt. A várostól délre, a Mogyorós-dombon talált őskori kovakőbánya leletei geológiai kiállításon láthatók.

Sümeget első alkalommal 1292-ben említi oklevél, 1318-ban pedig már a várról is említést tesznek. Jelentősége a mohácsi csata után nőtt meg, amikor Veszprém 1552-ben elfoglalása után ide költözött a püspökség. A város a török birtokába került, csaknem teljesen el is pusztult, de a vár a püspöké maradt.

A török kiűzése után, 1701-ben tűzvész pusztított, amelyet követően Széchenyi Pál püspök elrendelte, hogy a városfalakon belül csak kőből szabad a házakat építeni; ennek köszönhető a mai városközpont szépsége, hangulata.

Nagy építkezéseket folytatott a városban a XVIII. század közepén Padányi Bíró Márton veszprémi püspök, aki egy időre ismét idehozta az egyházmegye központját. Ma is a város egyik legszebb épülete az 1748 és 1755 között emelt püspöki palota. A palota építésének idején élő Kisfaludy Sándor költő, Sümeg jeles szülötte, pedig a Dunántúl egyik szellemi központjává emelte a kisvárost.

Sümeg 1907-ben elveszítette a városi rangját, s csak 1984-ben nyerte vissza.

A település megközelíthető közúton: a 8-as útról Jánosháza után letérünk déli irányban a 84-es útra.; vasúton: a Tapolca-Celldömölk vonalon.

Sümeg névjegye

Polgármesteri hivatal telefonszáma: 87/550-750

Polgármesteri hivatal e-mail-címe: sumegph@axelero.hu

Irányítószám: 8330

Telefon körzetszám: 87

Lakosok száma: 6 799

Település rangja: város

Polgármesteri hivatal címe: Sümeg, Béke tér 7.


Megközelíthetőség:

GPS koordináták: 46.975542 / 17.283117
Sümeg térkép

Vélemények: Sümeg

Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.

Bejelentkezek
facebookon keresztül