A sümegi vár már a XIII. század közepe táján megépülhetett, hiszen IV. Béla király lakott benne egy ideig a tatárjárás idején. Ma a legjobb állapotban lévő magyarországi vár.

Szép sétaút vezet Sümeg legismertebb nevezetességébe, a várba. Maga a Vár-hegy is különleges látvány, hiszen szinte teljesen a síkságból emelkedik ki. A helyzetéből adódóan is jól védhető végvár, erősség lehetett. A várban múzeumot is berendeztek, melyben megismerhetjük a vár történetét, a régi büntetések különböző módjait és eszközeit, valamint szablya- és kocsigyűjteményt láthatunk.
A vár látványos rendezvények, várjátékok színhelye. 1994 óta évenként az idegenforgalmi idényben a veszprémi Petőfi Színház művészei tartanak előadásokat a Sümegi Várszínház rendezvénysorozatának keretében.

Vártúra

A vár hosszúsága 125, szélessége 80 méter. Észak-déli irányban fekszik, alaprajza szabálytalan sokszög. A külső várkapun belépve egy falszoros vezet a belső kaputoronyhoz, mely a várudvarra nyílik. A várudvarban láthatjuk Vetési Albert, Mátyás király diplomatája és veszprémi püspök 1990-ben elhelyezett emléktábláját.

A belső vár kapuja előtt farkasverem húzódik, valaha itt felvonóhíd volt. Az épületek egy részét befedték, így az északi részen lévő Köves-bástyát is (melyet 1554-ben Köves püspök építtetett) és az Öreg-tornyot is. A kapubástyáról az Udvarbíró tér felé letekintve láthatjuk meg a különös nevű Tarisznya-vár maradványait, mely nem volt önálló erődítmény, valószínűleg a városkaput védő torony volt valamikor.

Várurak

A XIII. században épült, majd folyamatosan bővített, nagyobbított vár a török korban, miután Veszprém elesett, a veszprémi püspökök lakóhelye lett. A XVII. század elején Bocskai István és Bethlen Gábor hadai is elfoglalták. A kuruc korban is fontos szerepet játszott; 1709-ben viszont Heister generális elfoglalta. Nem robbantották föl, csak hagyták romlani, sőt, 1713-ban - hadgyakorlat ürügyén - felgyújtották. Így lett rom, melyet csak 1957 után kezdtek feltárni és helyreállítani. 1989-ben, Magyarországon elsőként, a vár üzemeltetése magánkézbe került. Az üzemeltető sokat tett a vár helyreállításáért és népszerűsítéséért, így mára a legjobb állapotban lévő magyarországi vár lett.

Sümegi vár, Sümeg - névjegy

Kategória:
Műemlék, építmény
Település:
Sümeg
Cím:
Sümeg
Telefonszám:
87/352-737
Nyitva tartás:
H-V 9-19
Megközelítés:
GPS koordináták: 46.982068285061 / 17.282520814819

Vélemények: Sümegi vár, Sümeg

Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.

Bejelentkezek
facebookon keresztül