Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Ópusztaszer

A Nemzeti Történeti Emlékpark területén található skanzen a környék XIX. század végi, XX. század eleji életét mutatja be - a sajátos, és mára eltűnt tanyavilágot, a mezővárosok életét.

A lakosság mezővárosi és tanyai megoszlása indokolta, hogy e kétfajta életvitel, paraszti kultúrájának változatait mutassa föl az ópusztaszeri néprajzi múzeum, kiegészítve a köz- és a közösségi élet tipikus helyszíneivel, a kovács-, a szíjgyártó- és a bognár műhelyeivel. De megelevenedik a korabeli élet is: néptáncbemutató, disznótor, kemencében sült túróslepény, működő pékség, kugliverseny, rezesbanda egészíti ki a látogatók élményeit.

A Dél-Tisza-vidéken a török uralom alatt elnéptelenedtek a falvak. A mezővárosok műveletlen pusztává vált környékén csak akkor pezsdült meg ismét az élet, amikor Mária Teréziának a jobbágyokat e földek művelésében korlátozó törvényeit föloldották. A XVIII. század a szállások, tanyák építésének ideje. Az 1900-as évek legelején Szeged lakóinak több mint negyven, Hódmezővásárhely népességének csaknem 40 százaléka élt tanyán.

A makói hagymásgazda háza

A Dél-Alföld más tájékára jutunk a következő múzeumházban: a makói hagymásgazdáéban a gyors polgárosodás tipikus jelei fedezhetők fel. A hagymatermesztés Makón és környékén, az elszegényedett, zsellérsorba süllyedt családoknak a felemelkedés esélyét adta meg a XIX. század vége felé. A ház mintájául a Diós família makói otthonát választották, mely az Aradra vivő főúton található: többszörös gazdacseréje fokozatos korszerűsítést, átépítést eredményezett. Így lett cseréptetős, hajópadlós, konyhája cementlapokkal burkolt, udvara téglával kirakott. Nincs már szabadtűzhely, a helyiségek pingáltak, az utcai ablakokat spaletta takarja. A legszembetűnőbb változás, hogy a bútorok fényezettek, az ágyakat a falhoz, egymás mellé állították - a plüsstakarós cimbalom a polgári jómód jele. Ami megmarad a régi házból, az a szülők festett bútorain, cseréptárgyain kívül csak a boglyakemence, mert fölötte szárad télen a dughagyma. A nemzedékek átalakuló szokásait szemléltető lakóházat gazdasági udvar melléképületei: hambár és kotárka, tyúkól, gyökérmosó, gémeskút, füstölő, árnyékszék és disznóól egészítik ki. A főépület istállóban és színben végződik, ami olyan gazdaságra emlékeztet, mely új típusúnak számít.

Olvasókör

Új jelenség a XIX. század utolsó negyedében, hogy egyre szaporodnak a tanyavilágban az olvasókörök, a közösségi élet helyszínei. Az 1890-ben alapított pusztafeketehalmi olvasókör telkét például egy módos vásárhelyi gazda ajánlotta föl. A közös erőből felépített ház nagyterme társasvacsorák, bálok, műkedvelő előadások rendezésére szolgált. Lehetett kuglizni, biliárdozni, híreket adni-venni. Később a gazdatanfolyamok, tejgyűjtő akciók adtak új funkciót az olvasókörnek.

A skanzenbeli épületben e hagyományokat a park csoportosan érkező látogatói tapasztalhatják meg leginkább: az emlékpark turisztikai programjában fontos szerephez jut az olvasókör. A néptáncbemutatóktól a disznótorig, a kemencében sült túróslepénytől a kugliversenyig sokféle módon éled újjá a Hódmezővásárhely környéki olvasókör.

Szegedi paprikatermelők

A Dél-Alföld népi építészetének híres eleme a napsugaras oromdísz. Ez az ékessége a szeged-alsóvárosi paprikatermelő család házának. Szorgalmas törpebirtokosok, 2-3 hold paprikaterméséből élő kisparasztok világa teremtődött újjá a szegedi, Pásztor utca 63. számú ház emlékparkbeli párjával. Az eredeti a várost romba döntő nagy árvíz után, a Szegedi Királyi Biztosság típusterve alapján készült.
A századforduló építészeti és lakáskultúráját, a gazdálkodás fő ágának, a paprikatermesztésnek és feldolgozásának a munkaeszközeit mutatja be a látogatóknak. Az ereszalja (téglaoszlopos folyosója) a fölfűzött paprikacsövek szikkasztására szolgál. Pirosló paprikafüzéreket Szeged környékén ma is gyakran látni.

Szatócsbolt

A kész ruhán és a lábbelin kívül alighanem mindent árultak a falusi szatócsboltok - az emlékparkbeli épület eredetije - a ma Szegedhez tartozó Tápéra való. A két világháború közötti évtizedek jellegzetes közszükségleti cikkeit kínálta benne - többnyire a kereskedő-tulajdonos felesége. A tápéi Fodor Dávid - pékmester lévén - 1939-ben saját műhelyéből bővítette az árukínálatot. S persze az emlékparkbeli szatócsbolt és pékség is működik - dagasztóteknőben kelt, kemencében sült finomságok illatával csalogatva a látogatókat.

Községháza

Átellenben a tömörkényi községháza (1896) eklektikus épülete zárja a mezővárosokra jellemző utcasort. A XIX-XX. századi közigazgatási munka dokumentumait bemutató válogatás adja a skanzenbéli - eredeti helyén lebontásra ítélt, s így megmentett - községháza belső dekorációját. A községi bíró és az adóhivatal szobáját századunk első felének jellegzetes hivatali bútorzatával rendezték be. A történeti emlékpark életében újkori hagyomány van kialakulóban azzal, hogy egyre gyakrabban tartják itt esküvői szertartásukat házasulandó ifjú párok. Az épület másik szárnyában községi postahivatalt és postatörténeti kiállítást rendeztek be - emlékekkel szemléltetve a postaforgalom, a távközlés fejlődését.

A községháza udvarán épült nádtetős színben állították ki a "vörös postakocsi" mását. A tűzoltószertár is itt kapott helyet - képet adva az önkéntes falusi tűzoltóegyletek tevékenységéről, technikai fölszereltségéről. Az udvarról akár vissza sem kell menni az utcára, hogy az ember a képzelt mezőváros piacterére jusson.

Szélmalom

A szélmalom előtt persze nem csupán magának az épületnek a megszemlélésére érdemes megállni - hiszen ez a tér az emlékparkbeli majálisok, sátoros ünnepek vigasságainak is a "térszínpada". Ne lepődjön meg senki, ha itt citerás váltja a népdalénekest, tánczene nyomja el a rezesbandát! A Szentes melletti, dónáti tanyaföldről átköltöztetett szélmalom vitorlái viszont már nem forognak. A négyszintes malom 1867-től őrölt. Földszintje a "lisztespad", efölött van a "kőpad" két őrlőpárral, majd a "sebeskerékpad" és legfölül a "nagykerékpad". Ipari műemlékké az 1950-es években nyilvánították.

Mezőgazdaság, erdészet

A kiserdő felé haladva az út a mezőgazdasági gépgyűjteményhez vezet el. Legféltettebb darabja az 1893-ban készült gőzlokomobil, amellyel nagybirtokokon szántottak, s hajtották meg a cséplőgépet. Az agrotechnika fejlődését követhetik nyomon a látogatók, ha a vető- és aratógépet, traktorokat, a kombájnt és a növényvédő repülőgépet mustrálják. A gépgyűjtemény része a keskeny nyomtávú gazdasági vasút egy jellegzetes, XX. század eleji állomása, mozdonya és kocsijai is.

A Bács-Kiskun megyei, pirtói erdőkerület imrehegyi tornácos erdészházában természetvédelmi kiállítás tablói állítják időrendbe a Homoki Nagy István "vadvízországi" filmjeiben megörökített Fehér-tó megóvásának történetét. Külön termet kapott a homoki erdők élővilágának a bemutatója, egy másikban a Tisza hullámterei láthatók. Az erdészház mögött szabadtéri, nádtetővel fedett erdei tanteremben gyakran telepednek le diákcsoportok.

Tanyák és műhelyek

Elsőként, a múzeumfalu főutcájának kezdetén, a közeli Pusztaszer árpádhalmi tanyai iskolájában ülhet század eleji padba a vendég. A száz évvel ezelőtti népiskolai törvény előírásainak szigorúan megfelelő, típusterv szerinti és méretű tanteremben osztatlan tanítás folyt - s a kor szokása szerint - felnőtteknek is tartottak benne előadásokat egészségvédelemről, a gazdálkodás kérdéseiről. Mivel a templomépítésre kevés tanyaközpont áldozhatott, e tanyai iskolák a felekezeti élet színtereiként is szolgáltak. A korszak tanyai iskolái mellől elmaradhatatlan volt a kereszt és a harang. A messzehangzó harangszó gyakorta a közelgő veszedelmet, a vihart, jégesőt is jelezte a környék lakóinak.

A legszélső, akácossal körülvett porta eredetije a szegedi határban volt. A XIX. század közepére jellemző, szoba-konyha-kamra osztású ház homokon gazdálkodó, 15 holdas, állattartó, önellátó, de piacra is termelő gazdáé lehetett. Ezért épült istálló, kocsiszín, gabonatároló. Szőlőt és konyhakertet is ennek az életvitelnek a szemléltetésére telepítettek a tanyához.

A Szeged környéki híres fűszernövény, a paprika szárítására használatos górét - ebben a füzérek esőtől védve szikkadhattak -, Domaszékről hozták át az emlékparkba. A mintaként kiválasztott mórahalmi tanya lakóépületének csak a pontos mása épülhetett meg Ópusztaszeren - ezért az építőanyagokat is úgy válogatták össze bontásokból, hogy koruk megegyezzen a rekonstruálandó minta életkorával. A használati tárgyak, munkaeszközök, bútorok az 1900-as évek elejét mintázzák. A tanya belső berendezése tipikus családmodellnek felel meg, korosodó szülők és családos fiuk közös életteréül szolgál.

A lóistállóban, a szénatartó fölé priccset eszkábáltak, ahol kisparaszti gazdaságban a legényfiú éjszakázott. Az istállóval egy födél alá épült kocsiszínben a mezei munka eszközeit tartották, az 1910-20-as évektől pedig a féderes "nagyatádi kocsit", ami a homoki parasztok piacozó és ünneplő kocsija lett. A szegedi tanya mellett Mártélyés Szegvár határából áttelepített széldaráló, mögötte nádtetős juhszín látható.

Szentes-Magyartésről telepítették az emlékparkba a gabonatermelő és a külterjes állattartó gazdaságtípust megtestesítő tanyát, mely a XIX. század végéről való. A beljebb lépő vendég egy református kisgazda tanyáját veheti alaposabban szemügyre. A nádtető alatt egy födél alá kerül a szoba-konyha, a kamra, az istálló s még a kocsiszín is. Deszkaoldalú ereszet épül az ajtó elé, ami napközben mindig nyitott, ugyanis belül, a pitvarnak mondott konyhában sem ablak, sem üveges ajtó nincs. A tűzhely itt már rakott, nem füstöli tele a konyhát - lekvár- és szappanfőzésre, disznóvágáskor és nagymosáskor vízmelegítésre a rézüstöt használják. A célszerű bútorokkal berendezett szoba földje tapasztott-mázolt.

Kint, az udvar közepén gémeskút ágaskodik vályúval. A házzal szemben az ól, mely hármas rendeltetésű: disznó, tyúk, liba nevelkedik benne. A vályogfalú kerekól jellegzetes melléképülete a szentesi tanyának - ma kedvenc témája minden fényképező látogatónak.

A szomszédos épület a folyóközelben lakók fontos megélhetési forrásának, a halászatnak Csongrád városából származó mementója. A védett csongrádi belsővárosban, a Gyík utca 16. szám alatt ma is megvan az a mintaépület, mely nem különbözött számottevően a földműves családok portáitól. A boltíves pitar, a szabadtűz, a kemence, a szoba, a halászó szerszámokat is tároló kamra bútorzata érzékelteti: a halászat sem számított könnyű kenyérkeresetnek. A halász családja rákényszerült, hogy a ház körül veteményest gondozzon, szőlőt műveljen, nyáron eljárjon aratni, csépelni, a férfiember kubikusnak álljon. A halat jobbára azért fogták, hogy piacon árulják - legfeljebb az apróhalat főzték, sütötték meg.

Az utca túlfelén egy - Hódmezővásárhely határában található - kovácsműhely másába kukkanthat be a látogató. Az önellátó parasztgazdaságnak kovácsra, bognárra, szíjgyártóra a tanyavilágban is szüksége volt. Műhelyeik a forgalmasabb utakhoz települtek, s velük együtt gyakran más iparos, kézműves is dolgozott. Az emlékpark jeles ünnepein mindig megtelik élettel az iparostelek és műhely, melynek eredetijét a XIX. század végén építették.

A kovács-, a szíjgyártó- és a bognárműhely mellett, a szín teteje alatt, üveg mögött, környékbeliek használta járműveket mutatnak be a látogatóknak. Akik közül talán nem mindenki tudja, hogy az ökör vontatta négykerekű a szekér, s minden, amit ló húz, kocsinak nevezendő! A dorozsmai és a szegedi kocsigyártók a századforduló táján alakították ki a festett kocsiknak azt a fajtáját, melyet rugóval (féderrel) láttak el, s mely elöl-hátul bőrüléses - így személyszállításra, s a hátsó ülést kiemelve, teherhordásra is alkalmas volt. Széles körben "nagyatádi kocsi"-nak nevezték. Módos gazdáknak díszesebb kivitel járt - ezek már inkább hintók, mint kocsik.