A Wenckheim-palota 1887-ben Meinig Artúr tervei szerint épült emeletes, eklektikus tömbje ma a Szabó Ervin Központi Könyvtár.
Különös figyelmet érdemelnek az első emelet gazdagon aranyozott termei.
Vonzza a tekintetet az ovális rizalit fölötti kupola és alatta a kocsifelhajtó a gyönyörű kovácsoltvas kapukkal. Az utóbbi 1897-ben készült, Jungfer Gyula munkája. A főváros 1926-ban vette meg palotát, ekkor alakították itt ki a könyvtárat, amit a reformer politikusról, Szabó Ervinről (1877-1928) neveztek el, aki az első igazgatója volt.
1998-2001 között felújították az épületet: hozzácsatolták a Reviczky utcai oldalon épült XIX. századi egykori lakópalotát, a Baross utcai oldalon pedig építettek egy új nyolcszintes irodaházat. A három épület találkozásánál a régi szerkezeti elemek közé csúsztatták be az új lépcsőházat, ami így szerves egységbe olvasztja a könyvtár részeit.
Az új könyvtár központja így az átriumos belső udvar lett, amit üvegtetővel fedtek le. A látvány fentről, az olvasói területekről is különleges: izgalmas madárperspektívából figyelhetjük meg a köburkolat mintázatát.
A lakóház nyitott belső udvarán, a gyerekkönyvtár bejáratánál alakították ki a sárkányos játszóudvart, két hatalmas plasztikával.
A Wenckheim-palota belső tereit eredeti pompájukban állították vissza: eltávolították a cédulakatalógus szekrényeit és a polcrendszer egy részét, így megint látható az egykori bálterem káprázatos tükörfala.
A Magyar Nemzeti Múzeum bejárata, előtte az Arany János emlkémű, melynek bal oldalán Rozgonyi Piroska, jobb oldalán pedig Toldi Miklós szobra látható, akik a Toldi-trilógia szereplői
A legrégibb eredeti pesti személyi szobor a Múzeumkertben 1860-ban felállított Berzsenyi Dániel bronz mellszobor. Sommsich Pál megbízása alapján készült, szobrásza Vay Miklós, építésze Gerenday Antal.
Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.
Bejelentkezeka felhasználónevemmel Bejelentkezek
facebookon keresztül