A reformkori politikus, Széchenyi István szobrát, Strobl Alajos alkotását 1897-ben avatták fel. A templom előtti téren álló, méltóságot sugárzó szoboralak előrelendített karja mintha a jövőbe mutatna.
A XIX. század végén már szabad volt az emlékezés, ezért 1890. szeptember 21-én, születésének 100. évfordulóján a település képviselő-testülete elhatározta a szobor felállítását. A nagycenkiek csak szerény összeggel járulhattak hozzá, de sokat tettek érte: gyűjtést rendeztek, és támogatókat kerestek. Az országos gyűjtésből befolyt összeget Sopron megye és Széchenyi Béla egészítette ki. A megbízást a művész csak évek múlva tudta vállalni. Ez kedvező volt, mert közben méltó helyet alakítottak ki a szobor számára, melyet azután 1897-ben fényes külsőségek között lepleztek le.
A Széchenyi-szobor talapzatán a címer alatti lévő szöveg - "Magyarország nem volt, hanem lesz" - Széchenyi hitvallása. Ezzel harmonizál a szobor mozdulata. A hátsó oldalon az olvasható, ami által úgy gondolta, hogy lesz: Széchenyi gazdag életművének legfontosabb elemei: VASKAPU - AKADÉMIA - LÁNCHÍD - TISZA-SZABÁLYOZÁS.
Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.
Bejelentkezeka felhasználónevemmel Bejelentkezek
facebookon keresztül