2012 Pünkösdjén ismét megrendezik Sárospatakon Szent Erzsébet ünnepét.
2007-ben egész éves rendezvénysorozattal ünnepelték Sárospatak legnagyobb szülötte, Árpád-házi Szent Erzsébet születésének 800.évfordulóját. Az 1996. őszén megalakult Árpád-házi Szent Erzsébet Történelmi Társaság létrejötte óta folyamatosan azért dolgozik, hogy Erzsébet, II. Andráskirály és meráni Gertrúd lánya szellemi és lelki örökségét ápolja, s továbbvigye, a Sárospatakon egykor meglévő Erzsébet kultuszt újraélessze. Enneka hagyományápoló tevékenységnek egyik, évente visszatérő eseménye az 1231 Pünkösdjén szentté avatott királylányra való emlékezés a Pünkösdi SzentErzsébet Ünnep keretében.
A kétnapos ünnepség során Szent Erzsébet korát, életét és szellemiségét is felidézi az emlékező sokaság. A rendezvény Erzsébet korába, a XIII. századba igyekszik bepillantást adni a hagyományos, kosztümös felvonulás és történelmi játék keretében, melynek során Erzsébet életének egyes fejezetei ismegelevenednek. A vidám hangulatú vásári forgatagban az érdeklődőkszórakoztatásáról többek között vásári kikiáltók, zenészek, táncosok, különféle mutatványosok, gyalogos és lovas harci bemutatók és még sokan mások gondoskodnak. Az egész napos szórakozást biztosító szellemi táplálék mellől természetesen nem hiányoznak majd a szem-szájat és az ízlelőbimbókat megörvendeztető különféle középkori ételek sem.
2012-05-27 00:00:002012-05-28 00:00:00
Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.
Bejelentkezeka felhasználónevemmel Bejelentkezek
facebookon keresztül