Budapest V. kerületében található a legnagyobb, - ország rangban a második - templom, a Szent István-bazilika. Hild József, Ybl Miklós majd Kauser József építette neoreneszánsz és klasszicista stílusban. Itt őrzik István király jobbját.

A régi Lipótváros közepén álló templom építését (a Belső-Lipótváros legtöbb házát is tervező) Hild József elképzelései alapján 1851-ben kezdték el. A mester 1867-ben bekövetkezett halála után Ybl Miklós tervei alapján folytatták a munkát. Hild klasszicista koncepcióját Ybl szerencsésen társította a maga neoreneszánsz ízlésben fogant elképzeléseivel. Az ő halála után, 1891-ben Kauser József vette át a belső terek kialakítását, és ő fejezte be végül a nagy munkát 1905-ben.

Idegenvezetéshez előzetes bejelentkezés szükséges.

A templom kincsei

A Szent István-bazilika görögkereszt alaprajzú. A kilenc osztású térben a középteret kupola, a hajót dongaboltozat fedi. A homlokzati timpanon szoborcsoportját, a toronyfülkék szobrait, a szentély és a kupola külső szobordíszét Fessler Leó készítette.

Belső tere is gazdag képzőművészeti alkotásokban. A legnagyobb magyar festők, szobrászok - Than Mór, Székely Bertalan, Benczúr Gyula, Lotz Károly, Stróbl Alajos, Fadrusz János, Pátzay Pál, Ferenczy Béni, Senyei Károly, Feszty Árpád, Damkó József, id. Vastagh György, Boldogfai Farkas Sándor, Ohmann Béla, Mayer Ede és Stettka Gyula - mozaikjai, festményei, szobrai díszítik. A főoltáron lévő fehér carrarai márványszobrot Stróbl Alajos készítette, a főkapu fölött látható Szent István-mellszobor Senyei Károly alkotása.

A szentély mögötti Szent Jobb-kápolnában őrzik a keresztény magyar államiság legnagyobb becsben tartott ereklyéjét, Szent István király mumifikálódott jobb kézfejét. Az ereklyét minden augusztus 20-án díszes körmenetben viszik körbe a templom környékén.

Érdemes felmenni a bazilika déli  tornyába - lifttel - a rendkívüli kilátás reményében, ahol az ország legnagyobb, 9 tonnás harangját kondítják meg.

Szent István-bazilika, Budapest - névjegy

Kategória:
Műemlék, építmény
Település:
Budapest, V. kerület
Cím:
1051 Budapest, V. kerület, Szent István tér
Telefonszám:
1/317-2859
Nyitva tartás:
H-P 9-16, Szo 9-13, V 13-16
Megközelítés:
GPS koordináták: 47.50074 / 19.053248

Vélemények: Szent István-bazilika, Budapest

Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.

Bejelentkezek
facebookon keresztül