Lista rendezése: Vendégváró ajánlja
Név szerint
???

Magyar-Török Barátság park, Szigetvár

A török állam közreműködésével kialakított parkban áll Zrínyi Miklós és Szulejmán szultán portészobra, Metin Yurdanur alkotása, az itt elhunyt török uralkodó jelképes nyughelye előtt.

Római katolikus templom (Sarlós Boldogasszony), Szigetvár

Római katolikus templom (Sarlós Boldogasszony), Szigetvár

A barokk stílusú templom 1770-ben épült, főoltára klasszicizáló, a szenteltvíztartót török mosdómedencéből alakították ki.

???

Ferences templom (Páduai Szent Antal), Szigetvár

A Páduai Szent Antal ferences szerzetes tiszteletére felszentelt barokk templom az 1730-as években épült az egyik török dzsámi helyén. Kiemelkedő művészi értéke van a templom hármas barokk oltárának. A sekrestye 1770-ben készült bútorzata, Jani Lukács alkotása védett. Érdekesség továbbá, hogy az egykori török kori mosdómedencét alakítottak át szenteltvíztartóvá az épületben. Bejelentkezéssel látogatható.

???

Török-ház - karavánszeráj, Szigetvár

A Török-ház kiállításán a mintegy 20 török miniatúramásolat ritkán látható képet ad a hódoltság koráról.

???

I. világháborús emlékmű, Szigetvár

Az I. világháború szigetvári hőseinek tiszteletére készült emlékművet 1923-ban avatták fel.

???

Sóház, Szigetvár

A XIX. század elején épült klasszicista stílusú ház előbb sóház, majd postakocsi-állomás volt.

Polák-kastély, Szigetvár

Polák-kastély, Szigetvár

A zsibóti szőlőhegyen túl, Domolospusztán egy horgásztó közelében található az 1870-ből való Polák-kastély. A kastélyt egy Gleim nevezetű berlini építész tervezte, majd Horthy Miklós egykori testőrparancsnoka, Igmándy Hegyessy Géza birtokába került.

???

Vigadó, Szigetvár, Szigetvár

A két magasba nyúló torony messziről a Vigadó Kulturális Központhoz irányítja a Szigetvárra látogatókat. A Makovecz Imre által 1985-ben tervezett épület a helyi kulturális élet központja, és itt kaphatunk turisztikai információkat is.

???

Római katolikus templom (Szent Rókus), dzsámi, Szigetvár

Ali pasa 1570 körül épült dzsámiját ugyan Szigetvár keresztény visszafoglalása óta katolikus templomként használják, de dzsámi jellegét mindmáig megőrizte.

???

Szulejmán szultán és Zrínyi Miklós szobra, Szigetvár

A török állam közreműködésével 1996-ban kialakított parkban áll Zrínyi Miklós és Szulejmán szultán portészobra, Metin Jurdanur alkotása, az itt elhunyt török uralkodó jelképes nyughelye előtt.

Összes találat: 26
Túl sok a találat? Használja a szűrési lehetőségeket az oldal tetején jobbra!