A Sziklakórház a budai Vár alatti barlangrendszer járataiban található. Annyira titkosan kezelték, hogy az arra járó várbeli lakosok sem tudták, hová vezet a Vár falába épített vasajtó.
A második világháború előtti készülődés során értékőrző óvóhely létesítését vette tervbe néhány magánvállalkozó, akik költségkímélés miatt a meglévő barlangokat kívánták erre a célra átalakítani, illetve átépíteni. A már folyó építkezést később a Főváros átvette, és sebészeti szükségkórházat létesített a tervek részleges átalakításával.
Az építkezés során a meglévő barlangokat összekötötték, és bejáratot nyitottak a Lovas út felől. 1943 végére a 200 főt befogadó kórház üzemképes volt. A többszintű, változó belmagasságú építmény kb. 15-30 méter mélységben helyezkedik el. Teljes hossza körülbelül két kilométer.
A világháború alatt a létesítmény eleinte óvóhelyként, majd kórházként is üzemelt. A háború végén (1945 februárjában) kb. 600-650 beteget ápoltak itt, mert ez volt az egyetlen kórház, ami védve volt a bombázások ellen.
A jórészt csak városi legendákból ismert Sziklakórház, a korábbi titkos légókórház és bunker, nemzetközi szintű szenzáció. A ‘60-as években korszerűnek számító kórház berendezése máig fennmaradt, működőképes gépészete nap mint nap ellátja feladatát.
Megtekinthető állandó kiállítások:
Nemzetközi szinten is párját ritkítja, hogy egy teljesen felszerelt katonai kórházat és bunkert bemutassanak a nagyközönségnek.
Az állandó kiállítás több mint 80 viaszfigura segítségével kelti életre a helységeket, megdöbbentő hitelességgel.
Valós történelmi helyzetet életszerűen elevenítenek meg, mert az a koncepciójuk, hogy az intenzív látványélmény emlékezetesebben vésődik be a látogatókba, mint a vitrinek és feliratok tömege.
A tapasztalatok szerint minden korosztályt ér olyan benyomás, amely miatt érdemes megnéznie a Sziklakórházat. Van akinek "nosztalgia", másoknak történelmi érdekesség, van akinek újdonság, vagy egyszerűen technikai kuriózum a 60-as évekből származó, máig működőképes rendszer.
Komoly szakmai háttere van a kiállításnak - szakmailag elismert személyek és szervezetek segítik a hiteles bemutatást.
A több mint 2300 m2-es kiállítás egy kalandos időutazás a Várhegy múltjába, a háborús orvoslás és polgári védelem - a mai ember számára jórészt szerencsére ismeretlen világába.
A Sziklakórház nyitva hétfő kivételével minden nap 10-20-ig.
Óránként indul vezetés. Utolsó csoport indulása 19 órakor.
Csoportok 15 főnél nagyobb létszámban kedvezményes árért és
időpontért hívják a 70/701 0101-es számot, vagy írjanak e-mailt az
info@sziklakorhaz.hu címre.
Teljes túra 60 perc
(II. világháborús légókórház + hadiorvoslási kiállítás +
atombunker + gépészet + polgári védelmi kiállítás)
Hőmérséklet: 15-18 Celsius-fok
Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.
Bejelentkezeka felhasználónevemmel Bejelentkezek
facebookon keresztül