Szoboszlói folkhétvége

Július utolsó hétvégéjén a népművészeté és a néptáncé a főszerep. A színes forgatagban a népművészet mesterei változatos bemutatókkal várják az érdeklődőket a kézművesek utcájában. Esténként országos, nemzetközi hírű népzenekarok, szólisták, táncosok nyújtanak maradandó élményt. Mindhárom este táncházzal zárul a program.

A Kézművesek Utcájában mindhárom napon népi kismesterségek bemutatója és vására.

A magyar népművészeti, népzene és néptánc értékeit felsorakoztató három napig tartó fesztivál a Hajdúszoboszlói nyári programok egyik legrangosabb rendezvényei közzé tartozik, amelyet július utolsó hétvégéjén rendeznek.

A fesztiválnak több helyszín ad helyet Hajdúszoboszlón. Az egyik Harangház melletti, a kézművesek utcája ahol a felállított sátrakban régi mesterek tudását őrző, s ezt a tudást szívesen tovább adó alkotók munkái láthatóak, természetesen, a különleges, egyedi alkotások a helyszínen megvásárolhatóak. A kisszínpadon, továbbá a Fesztivál téren, a szabadtéri színpadon három estén keresztül neves népzenei és néptánc együttesek gondoskodnak a hazai és külföldi közönség szórakoztatásáról.

A Szoboszlói Folkhétvége, minden évben igen nagy látogatottságnak örvend. Emberek ezrei keresik fel és nem csak az ország területéről, hanem külföldről is sokan érkeznek, hogy részesei legyenek az egyik legrangosabb fesztiválnak Hajdúszoboszlón. A rendezvény mindenkinek kínál kikapcsolódási lehetőséget, hiszen a szervezők gondoltak mindenkire és úgy állították össze a programot, hogy a három nap maradandó élményt nyújtson az ide érkező vendégek részére. Akik érdeklődnek a magyar kultúra, népzene, és néptánc iránt itt biztosan kellemes napokat fognak eltölteni Hajdúszoboszlón és emlékezetes lesz számukra.

2012-07-27 00:00:002012-07-29 00:00:00
47.44609621.39604

Szoboszlói folkhétvége - időpont

Kezdés időpont:
2012. július 27.
Záró időpont:
2012. július 29.

Vélemények:

Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.

Bejelentkezek
facebookon keresztül