Szőkedencs először az 1332-37. Évi pápai tizedjegyzékben szerepelt, Dencs néven. 1444-ben Budavaridencs (Budaváridencs) alakban fordul elő, s ekkor az óbudai káptalan birtoka volt.
Az 1550. Évi adólajstromban Varga-Dencsnek Thorkos Péter, Véssey László és Sallér György, később Fazekas-Dencsnek Nádasdy Tamás volt a földesura. Az 1573-74. évi török kincstári adólajstrom Váras-Dencset öt házzal tüntette fel. 1703-ban már puszta és a Festetics család tulajdona. 1726-tól a Vésseyek voltak a földesurai. A mai község ekkor települt mostani helyére, addig a jelenlegi temető környékén volt a falu, ahol most is áll az a 600 éves hársfa, amelynek hatalmas törzse a ritkaságok közé tartozik.
Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.
Bejelentkezeka felhasználónevemmel Bejelentkezek
facebookon keresztül