A Gellért-hegy és a Várhegy közötti dombos terület egykor Budapest legrégebben lakott része volt. A tágas park ma szabadtéri fesztiválok, zenei események helyszíne.
A Tabán parkosításának gondolatát Széchenyi István vetette föl 1843-ban, amikor a Gellért-hegynek erre az oldalára nemzeti panteon felépítését tervezték. A parkosításra azonban csak a szemetes városrész 1933-ban történt lebontását követően került sor.
A Tabán idősebb fái között tölgyek, többféle juhar, hársak, vadgesztenyék, ostorfák, japánakácok, kőrisek, valamint a törökmogyoró találhatók. Az Orvos lépcső mellett kialakított botanikai tanösvény mellett mézesfa, többféle berkenye, fekete dió, és egy óriási császárfa él. A ritkábban előforduló fajok közül a vasfa, a tarka levelű hegyi juhar és a csörgőfa említhető meg. A térség különlegessége a kínai gumifa az Alfa-TV parkban, amely 1996-ban a nemzetközi filmvilág képviselői által adományozott fákkal gazdagodott.
A Tabán alján a Budai várat a Dunaparttal összekötő árkádos, díszlépcsős teraszokat (Várkert) a XIX. század nagy építésze, Ybl Miklós tervezte.
A Tabán gazdag történelmi hagyományokat őrző terület,Budapest egyik legrégebben lakott része. Éltek itt kelták, rómaiak, meleg vizű forrásai miatt a törökök fürdőket emeltek avidéken (a mai Rudas és Rác gyógyfürdőt). A XVII. századtól görög és cigány menekültek éltek kis utcáiban.
Atörökökkel együtt érkeztek a területre az első szerbek: 1690 körül azetnikumot felfrissítő utolsó nemzedék. Ők adták török nevét is anegyednek: Tabán (Papucs).
A XIX. század végére saját nyomorúságába fullad ereprezentatívnak sohasem számító városrész. De éppen régisége táplálja- legendákban testet öltő - romantikáját: mulatóházak tucatszám, kis,görbe, rosszul világított utcák, zárt kapuk és egymásnak szoruló házak.Amikor a negyedet 1933-ban lebontották, hangulatát sokat elsiratták. Mamár csupán egy-két rangosabb épület maradt mutatóba az egykori Tabánból.
Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.
Bejelentkezeka felhasználónevemmel Bejelentkezek
facebookon keresztül