Tahitótfalu

Sík, homokbuckás sziget, a Duna, a folyóparthoz közeli 500-600 méter magas hegyek festői látványt és kellemes környezetet kölcsönöznek a településnek.

Tahitótfalu a XIX. század elejétől nyaraló, pihenésre és kirándulásra alkalmas övezet.

A Váci-Duna ezen része már a IV. században is létfontosságú átkelőhely volt. Ma is láthatóak a római őrtorony és hídfőállás maradványai. A rév melletti Pokolcsárda az elpusztult régi falvak egyikének, Vácrévének utolsó megmaradt épülete.

Tahitótfalu hét középkori település helyén fekszik. Tótfalu első okleveles említése a XV. századból ismert. Tahi már akkor pusztaként szerepel. A török időket egyedül Tótfalu vészelte át, Pest megye egyik legnépesebb településeként.

A helységnevek általános rendezésekor 1900-ban toldották meg Tótfalu nevét "pusztája" nevével, és így lett Tahitótfalu. Lakóinak fő megélhetési forrása szinte napjainkig a mezőgazdaság. A fő terménynek a földieper számít.

A XIX. század elejétől, majd a két háború között egyre többen, az 1960-as évektől pedig tömegesen építettek itt nyaralókat.

Budapest felől a 11-es számú főúton haladva Tahinál kanyarodik rá az út a Szentendrei-szigetre vezető egyetlen Duna-hídra. A település Vác felől komppal közelíthető meg.