Sík, homokbuckás sziget, a Duna, a folyóparthoz közeli 500-600 méter magas hegyek festői látványt és kellemes környezetet kölcsönöznek a településnek.

Tahitótfalu a XIX. század elejétől nyaraló, pihenésre és kirándulásra alkalmas övezet.

A Váci-Duna ezen része már a IV. században is létfontosságú átkelőhely volt. Ma is láthatóak a római őrtorony és hídfőállás maradványai. A rév melletti Pokolcsárda az elpusztult régi falvak egyikének, Vácrévének utolsó megmaradt épülete.

Tahitótfalu hét középkori település helyén fekszik. Tótfalu első okleveles említése a XV. századból ismert. Tahi már akkor pusztaként szerepel. A török időket egyedül Tótfalu vészelte át, Pest megye egyik legnépesebb településeként.

A helységnevek általános rendezésekor 1900-ban toldották meg Tótfalu nevét "pusztája" nevével, és így lett Tahitótfalu. Lakóinak fő megélhetési forrása szinte napjainkig a mezőgazdaság. A fő terménynek a földieper számít.

A XIX. század elejétől, majd a két háború között egyre többen, az 1960-as évektől pedig tömegesen építettek itt nyaralókat.

Budapest felől a 11-es számú főúton haladva Tahinál kanyarodik rá az út a Szentendrei-szigetre vezető egyetlen Duna-hídra. A település Vác felől komppal közelíthető meg.

Tahitótfalu névjegye

Polgármesteri hivatal telefonszáma: 26/387-198

Polgármesteri hivatal e-mail-címe: tahitotfalu@tahitotfalu.hu

Irányítószám: 2335

Telefon körzetszám: 26

Lakosok száma: 5 128

Település rangja: község

Polgármesteri hivatal címe: Tahitótfalu, Fő utca 85.


Megközelíthetőség:

GPS koordináták: 47.752155 / 19.094389
Tahitótfalu térkép

Vélemények: Tahitótfalu

Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.

Bejelentkezek
facebookon keresztül