Táncsics Mihály 20 évig élt 1790-ben épült vályogfalú szülőházában. Az itt rendezett emlékkiállítás bemutatja a pálya emlékeit, műveit, köztük az Életpályám című önéletrajzi kötetet, melyben leírja a faluban töltött éveit.

A környező hat települést összekötő Táncsics-túra pirossal jelzett útvonala érinti a névadó szülőházát is.

"Ácsteszér helység két egymás közepén keresztűlvágó szabályos utcából áll, közepén van a Szentegyház, egyik utcasarkon korcsma, másikon paplak, harmadikon pálinkafőző ház, negyediken a kisiskola... E négy utcának egyikén, mely keresztutca nevet visel, a legszélső ház volt apámé..."A leírás Táncsics Mihály tollából származik.

A XIX. század egyik legjelentősebb magyar demokrata gondolkodója 1799. április 21-én született az akkor még Veszprém vármegyéhez tartozó településen. Édesapja telkes jobbágy volt, s ő maga is életének első két évtizedét jobbágyként élte le a bakonyalji kisközségben. A személyesen is megtapasztalt jogtalanság késztette arra, hogy minden tehetségével és erejével a jogegyenlőségért és társadalmi igazságosságért harcoljon.

Pályája a jobbágysorból a takácsmesterségen és a tanítóskodáson át ívelt a radikális elveket valló publicista politikusi munkásságig. Már felnőtt fejjel végezte tanulmányait. Politikai nézeteit könyvekben népszerűsítette, mely munkák forradalmi szelleme miatt 1847-ben bebörtönözték, s csak 1848. március 15-én nyerte vissza szabadságát. A szabadságharc ideje alatt is a demokrácia következetes megvalósításáért küzdött: "Minden erőmet, tehetségemet arra fordítom, hogy magyar hazánk, az európai nevezetes országok sorában méltó helyet foglaljon el" - írta 1848 nyarán lapjában, a Munkások Újságában. A nemzet fejlődése és a társadalmi haladás Táncsicsnak egyaránt fontos volt. A bukás után hosszú évekig bujkált, majd újabb hosszú börtönbüntetést szenvedett. A kiegyezés után ismét aktívan politizált, rövid ideig működő lapja, az Aranytrombita a kapitalizálódó Magyarország jogfosztottjainak a szegényparasztoknak, és munkásoknak az érdekében tevékenykedett.

Az életútját bemutató kiállítás egykori szülőházában 1971-ben nyílt. Az épület a falu régi utcavonalas házsorának jellegzetes nyugat-magyar típusú oldaltornácos háza. Jelenlegi külsejét az 1910-es években történt átépítés során nyerte el. Az épületbe belépő látogató a szabadkéményes, középen kenyérsütő-kemencével ellátott konyhába jut. A két szoba közül a konyhától balra eső helyiség a XIX. század közepének paraszti lakáskultúráját mutatja be. A jobboldali szobában elhelyezett kiállítás Táncsics Mihály mozgalmas, harcban, szenvedésben bővelkedő életpályáját követi nyomon. Korabeli újságokból származó metszetek, fotók, s Táncsics munkáiról készült fotómásolatok segítségével tárul föl a látogató előtt a jobbágysorból indult író küzdelme s élete.

Bejelentkezéssel látogatható.

Táncsics Mihály Emlékház, Ácsteszér - névjegy

Kategória:
Múzeum, galéria
Település:
Ácsteszér
Cím:
Ácsteszér, Táncsics Mihály út 45.
Telefonszám:
34/388-088
Megközelítés:
GPS koordináták: 47.407898 / 18.0115819

Vélemények: Táncsics Mihály Emlékház, Ácsteszér

Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.

Bejelentkezek
facebookon keresztül