A kistelepülés az 1896-os millenniumra készült Andrássy-kastélyról, valamint annak természetvédelmi oltalom alatt álló parkjáról nevezetes.

Tóalmás első okleveles említése - Almas néven - 1406-ból származik, akkor a jánoshidai premontrei apátság birtokai közé tartozott. A település gyakran változó urai között található többek között Zsigmond király, aki feleségének, Borbálának ajándékozta. A vidék a török időkben is lakott hely maradt.

A vidék utolsó birtokosai közül a legnevezetesebb az Andrássy család, amely a millennium méltó megünneplésére készülve 1894-95-ben építtette meg itt fényűző, 50 szobás eklektikus stílusú kastélyát.

A ma is álló, egykor nyaralásra és vadászatokra fönntartott kastélyt a háború után államosították, berendezése eltűnt. A szakszervezeti és gyermeküdülőként használt épületet 1989-től az Élet Szava vallási alapítvány bérli.
A hatalmas kastélypark természetvédelmi oltalom alatt áll, és az alapítvány engedélyével látogatható.

A település közúton az M3-as autópályáról Bagnál letérve, vagy a 31-es számú főútról Tápiószecsőnél észak felé fordulva érhető el.

Tóalmás névjegye

Polgármesteri hivatal telefonszáma: 29/427-147

Polgármesteri hivatal e-mail-címe: toalmas@monornet.hu

Irányítószám: 2252

Telefon körzetszám: 29

Lakosok száma: 3 388

Település rangja: község

Polgármesteri hivatal címe: Tóalmás, Fő tér 1-3.


Megközelíthetőség:

GPS koordináták: 47.507706 / 19.670012
Tóalmás térkép

Vélemények: Tóalmás

Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.

Bejelentkezek
facebookon keresztül