A ráckevei HÉV-vel vagy közúton, az M0-ás autópályáról és a szigeti gerincúton egyaránt eljuthatunk ide.

A 6-os út felől a százhalombattai réven át érjük el Tökölt.

Tököl régi, Árpád-kori hely, melyről már a XIV. századból írásos emlékek maradtak fent. A települést először a budai káptalan említi 1271-ben.

Királyi uradalom volt, amíg IV. László a margitszigeti apácáknak nem adományozta. A XVI. században királyi mezővárosi rangot kapott. A török hódoltság idején a falu elnéptelenedett.
A XVII. században részben német ajkú, de főként bunyevác, sokác vagy rácznak is nevezett katolikus horvátok népesítették be. Horvát nevű a határ több dűlője (pl. Vinograd), és jellegzetes a Ráckevei-Dunában található Domariba-sziget neve is. Őseik ma is Tukulja illetve Tekele néven említik a települést.

Már a második világháború előtt volt repülőtér a település mellett, melyet 1945 és 1990 között a szovjetek működtettek hadászati céllal. 1958 óta Tökölön működik az ország egyetlen fiatalkorúak számára kialakított börtöne.
A település 2001-ben városi rangot kapott.

Tököltől nagyon szép kerékpáros túrát lehet tenni a Nagy-Duna gátján le egészen Makádig.
Országos hírű művészegyüttese a községnek a Délszláv Nemzetiségi Táncegyüttes. Fergeteges tánctudással, színes játékaikkal, melyekkel a hajdani népélet mozzanatait idézik fel, fesztiválokon is nagy sikert aratnak.

Tököl névjegye

Polgármesteri hivatal telefonszáma: 24/520-900

Polgármesteri hivatal e-mail-címe: hivatal@tokol.hu

Irányítószám: 2316

Telefon körzetszám: 24

Lakosok száma: 9 481

Település rangja: város

Polgármesteri hivatal címe: Tököl, Fő utca 117.


Megközelíthetőség:

GPS koordináták: 47.320465 / 18.969028
Tököl térkép

Vélemények: Tököl

Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.

Bejelentkezek
facebookon keresztül