Az M7-es, az M1-es autópályáról és így az M0-ás körgyűrűről is könnyen elérhető a település. Budapestről több fővárosi buszjárattal is eljuthatunk ide, vasúton pedig a Budapest - Győr vonal vonatait vehetjük igénybe.

Nevét Enyingi Török Bálintról, Izabella királynő szomorú sorsú vezéréről kapta, aki a honfoglalás kori Kond vezérnek és fiának késői örököseként birtokolta e területet. A törökök által szétdúlt vára, s az ősi falutelepülés a mai plébániatemplom környékén, az Anna-hegy tájékán lehetett. Ezt a feltételezést több régészeti lelet is alátámasztja.

A török kiűzése után az elnéptelenedett vidékre katolizált szerbek (rácok) telepedtek le (első utcájuk: Raitzen Gasse). A falu 1693-tól a jezsuiták tulajdona. Ebben az időben új telepesek érkeztek a Fekete-erdő környékéről, a svábok. Ők alkották a lakosság nagy részét 1946-ig. Az általuk használt községnévre (Gross-turwall) utal ma is a nemzetiségi helységnévtábla a település bejáratainál.

A jezsuita rend feloszlatása (1773) után Mária Terézia Majláth Józsefnek adományozta a falut.

A Tétényi-fennsík erdős völgyében épült, s már a XIX. század közepétől kedvelt kiránduló- és üdülőhely. Ugyanakkor fekvése, kedvező közlekedési adottságai miatt várhatóan a Budapest környéki gazdasági övezet egyik központja lesz. Számos létesítménye az utóbbi években épült. Az új létesítmények mellett az Ófalu történelmi arculata, hangulata is vonzó; sok művészt csalogatott a szép fekvésű településre.

Törökbálint névjegye

Polgármesteri hivatal telefonszáma: 23/335-021

Polgármesteri hivatal e-mail-címe: hivatal@torokbalint.hu

Irányítószám: 2045

Telefon körzetszám: 23

Lakosok száma: 12 265

Település rangja: város

Polgármesteri hivatal címe: Törökbálint, Munkácsy Mihály utca 79.


Megközelíthetőség:

GPS koordináták: 47.435863 / 18.914202
Törökbálint térkép

Vélemények: Törökbálint

Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.

Bejelentkezek
facebookon keresztül