Az 1956-os forradalom utáni megtorlás áldozatait ide temették titokban. A rendszerváltozás után ugyanezen a helyen helyezték ünnepélyesen örök nyugalomra földi maradványaikat, és itt állították fel emlékművüket.

Így a köztemető az 1956-os forradalom után új történelmi jelentőséget nyert, talán egyetlen parcella számát sem ismerjük olyan jól, mint az itteni 300-as és 301-es parcelláét.Az '56-os Szövetség a panteon elé faragott székelykaput állíttatott, amin ez a felirat látható: Csak magyar lélekkel léphetsz át ezen a kapun. A kapu a 300-as parcellához vezető út elejét jelzi. A 300-as parcellában a rendőrség 1989-ig őrizte a bozóttal benőtt tömegsírokat, ahol az 56-os forradalom hősei nyugszanak.

Itt található a kivégzett miniszterelnök, Nagy Imre sírja. A márványtáblán a egyszerű felirat olvasható: Nagy Imre, Magyarország miniszterelnöke, 1956. A miniszterelnököt a forradalom leverése után letartóztatták, internálták, és koncepciós per után Budapesten 1958. június 16-án kivégezték.

A fából készült harangláb hagyomány a magyar temetőkben. A mögötte lévő táblákra a terror több mint 400 áldozatának nevét vésték, és feltüntették sírjaik helyét. A protestáns vallású magyarok hagyományai szerint minden sír mellé egyszerű faragott kopjafát emeltek. A forradalom hőseinek emlékműve Jovánovics György szobrászművész alkotása.

Új köztemető (Rákoskeresztúri sírkert), Budapest - névjegy

Kategória:
Műemlék, építmény
Település:
Budapest, X. kerület
Cím:
1108 Budapest, X. kerület, Kozma u. 8-10.
Telefonszám:
1/210-1500
Megközelítés:
GPS koordináták: 47.4771 / 19.178185

Vélemények: Új köztemető (Rákoskeresztúri sírkert), Budapest

Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.

Bejelentkezek
facebookon keresztül