Budapest V. kerületében található a Váci utca, Pest lüktető, mozgalmas centruma: a City, ahol bankok, luxusüzletek sorakoznak egymás mellett sűrűn belakva a szűk telkeket. Kevés a kiemelkedően régi épület, de figyelemre méltó munka sok akad.
A XVIII. században két út összekapcsolásával jött létre a mai elegáns sétálóutca elődje. Az európai nagyvárosok többségében a XIX-XX. századfordulójára kialakultak az elegáns bevásárló negyedek, utcák, ahova a város tehetősebb polgársága járt vásárolni, vagy csak maga magát mutogatni. Vasárnap délután gazdag és kevésbé gazdag itt, a Váci utcában és az utcával párhuzamos Duna-parton korzózott.
A Váci utca épületeinek egy része még idézi a 100-120 évvel ezelőtti hangulatot, de az utóbbi időben a régi épületek közt számos modern áruház, szálloda, bank, valuta beváltóhely és átjáró folyosó is épült. A viszonylag fiatal kor azonban nem csökkenti értékeiket, érdekességeiket, az üzletek csábító portáljai mellől is el-el hív szép homlokzatuk, finom díszítésű lépcsőházuk. Ez az utca lett az első Budapesten, ahonnan kitiltották az autóforgalmat, és ma is itt találhatók a legnagyobb külföldi márkákat képviselő üzletek.
Az utca északi részét meglehetősen sokára követte a déli Váci utca átépítése és sétálóutcává alakítása. 1996. októberében adták át a kész díszburkolatot és ezzel az utcát a pesti polgároknak.
A Váci utca 9. számú ház lépcsőháza, dór oszlop soros folyosói, klasszicista szobrai figyelmet érdemelnek - a házat Hild József építette. (Akár csak a 4. számú ház, 1840-ben épült.) Földszintjén szecessziós virágüzlet működik.
Ez volt korábban a Hét Vezér Szálló, nagy bálteremmel (1000 személy), mely hangversenyteremként is szolgált, és ahol fellépett a tizenkét éves Liszt Ferenc.
A 10. számú és a 21. számú épületek a legrégebbiek az utcában: 1800-ban, illetve 1805-ben építették ezeket.
Ahol ma az 1987-ben nyílt Taverna Szálloda van, valaha a híres Nádor Szálló állt, a helytartó főherceg szobrával a bejárat előtt. A 11. szám alatt található a Thonet-ház, melynek homlokzatát a pécsi Zsolnay-gyár cserepei díszítik.
Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.
Bejelentkezeka felhasználónevemmel Bejelentkezek
facebookon keresztül