A hagyomány szerint a városnak is nevet adó remete szobra egy helyi művész, Kapás Sándor alkotása.
A mű több alkalommal költözött a városon belül. Eredetileg a Konstantin tér és a Káptalan utca kereszteződésénél lévő Emericana egyesületi ház oldalánál állt, majd az I. Géza Király Közgazdasági Szakközépiskola kertjében volt. Jelenlegi helyére a Kossuth tér rendezése után került. A középkori templomot szimbolizáló fülkébe állított remete mellett egy szarvas is látható. Ez feltehetően a Képes Krónikában megírt történetre, Géza és László királyok fogadalmára, a templomépítésre emlékeztet.
Vácz remetéről, a város vélt névadójáról minden év novemberében megemlékeznek a városban.
Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.
Bejelentkezeka felhasználónevemmel Bejelentkezek
facebookon keresztül