A település nevezetessége a gyönyörű környezetben fekvő, középkori eredetű vár, amelynek jelentős része szinte teljes épségben megmaradt. Gesztes váráról először 1332-ben tettek említést a korabeli okiratok, de Zsigmond idejében már királyi vár lett. A XV. század közepén főként vadászkastélyként működött.
A XVI. században a törökök több alkalommal is ostromolták.
A történelem fintora, hogy a II. világháború tette benne talán a legnagyobb pusztítást. Az 1960-as években helyrehozták, olyannyira, hogy ma 120 főt fogadni képes turistaszálló - és csodálatos panoráma várja a látogatókat.
A gesztesi vár 1693-ban a hozzátartozó uradalommal együtt került Esterházy Ferenc tulajdonába, és ezzel első tagja lett annak a birtokláncolatnak, melyhez később 23 helység tartozott. 1730 körül az Esterházyak katolikus vallású németekkel népesítették be a falut. Az itt letelepültek a XVIII-XIX. században mész- és szénégetésből, favágásból éltek.
A település 1917-ben vette fel a Várgesztes nevet.
Várgesztes megközelíthető közúton: az M1-es autópályán vagy az 1-es úton Tatabányáig, onnan délnyugati irányban Környére, onnan délkeleti irányban Vértessomló után 5 kilométerre.
Polgármesteri hivatal telefonszáma: 34/593-030
Polgármesteri hivatal e-mail-címe: vargesz@axelero.hu
Irányítószám: 2824
Telefon körzetszám: 34
Lakosok száma: 592
Település rangja: község
Polgármesteri hivatal címe: Várgesztes, Arany J. u. 69.
Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.
Bejelentkezeka felhasználónevemmel Bejelentkezek
facebookon keresztül