A könyvtárhoz tartozó épület termeiben olyan alkotók műveit, életútját ismerheti meg a látogató, akik kötődtek Pécsváradhoz, de tevékenységük jelentősége túlmutat a városon.
Először Platthy György festményeit láthatjuk. A festőművész tanított Pécsváradon - később a Pécsi Tanárképző Főiskola rajz tanszékének vezetője is volt -, ennek emlékére adományozta ötvenöt képét a városnak. Műveit a hazai táj ihlette - munkásságának alappillére a nagybányai iskola, a magyar népművészet és az avantgárd volt. Festményei által más nézőpontból is megismerhetjük - többek között - az itteni tájat és az embereket.
A következő teremben XX. századi grafikák láthatók annak a László Károly bázeli műgyűjtőnek a kollekciójából, akinek Bali-szigeti szoborgyűjteményét a Vármúzeumban mutatják be. László Károly családi kötődése miatt adományozta ezeket a műveket Pécsváradnak.
A kiállítást záró két terem Nágel Lajos és öccse, Nemes Endre emlékszobája. A család és az idősebb testvér mindössze másfél évet élt itt, ez idő alatt született a fiatalabb fiú, de kapcsolatuk később sem szakadt meg Pécsváraddal. Nágel Lajos neves könyvkiadó lett Párizsban, megkapta a Becsületrendet is. Az általa kiadott könyvek, bútorai, személyes tárgyai, kitüntetései idézik meg életét. Nemes Endre a svéd képzőművészeti életben futott be fényes pályát - művészetébe, amit a szürrealizmus határozott meg, műtermi enteriőrben kap betekintést a látogató.
László Károly bázeli műgyűjtő Bali-szigeti egzotikus szoborgyűjteményét is itt mutatják be - a műgyűjtő ezzel az adománnyal fejezte ki pécsváradi kötődését.
Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.
Bejelentkezeka felhasználónevemmel Bejelentkezek
facebookon keresztül