A település a Velencei-tó egyik kiemelt, turisztikai szolgáltatások sorát nyújtó üdülőterülete. Nevezetes a környékének borkultúrája is. Egy Árpád-kori oklevélben a tó, majd később a község Fertő néven szerepel.
Az állandó település a XV. században alakulhatott ki. Mátyás király történetírója, Bonfini Venetiónak nevezi, és a község építését az Olaszországból származó veneteknek tulajdonítja.
Velence egykor a halászat központja volt, mára azonban eltűntek a jellegzetes vízrefutó udvarok, bárkatárolók, jégvermek. Helyüket a szépen parkosított családi üdülők foglalják el.
Az 1930-as években kezdődött el az üdülőterület kiépülése. A parton szép parkokkal körülvett villák sora jött létre, és 1937-ben Vitorlázó Jacht Club alakult.
A nevezetes szőlőtermő területen, a Bence-hegyen hagyományosan a fehér szőlőfajtákat (mézesfehér, rizling, hárslevelű) termesztik.
A település megközelíthető közúton: a 7-es számú főúton, vagy az M7-es autópálya felől. Vasúton: a Budapest-Székesfehérvár vonalon.
A nádat főként tetőfedésre használták és gyakran használják ma is, ami jövedelmet hoz a környékbeli falvaknak.
Velencénél a sekély víz nyaranta 26 Celsius fokra felmelegszik, s mert ásványi anyagokban gazdag, kimerültség
Polgármesteri hivatal telefonszáma: 22/589-416
Polgármesteri hivatal e-mail-címe: hivatal@velence.hu
Irányítószám: 2481
Telefon körzetszám: 22
Lakosok száma: 5 063
Település rangja: város
Polgármesteri hivatal címe: Velence, Tópart u. 26.
Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.
Bejelentkezeka felhasználónevemmel Bejelentkezek
facebookon keresztül