Vértesszőlősön találták meg Európa legidősebb ősemberének, a mintegy 350 ezer éves előembernek a csontmaradványait. A több korszakot átfogó leleteket múzeum mutatja be. A község első írásos említése 1244-ből származik, ekkor királyi vincellérek laktak a településen.
Elnevezése az itt folyó szőlőművelésre utal.
A falu a XV. században a tatai várhoz tartozott, majd 1543-ban a török támadások miatt teljesen elpusztult. A közel 170 évig lakatlan terület csak a XVIII. század elején kezdett benépesülni. Ekkor került az Esterházy család birtokába, akik 1731-ben szlovák lakókat telepítettek a faluba. 1878-ban tűzvész sújtotta a falut, mely újjáépítése során nyerte el mai arculatát.
A település kőbányájában 1964-65-ben találták meg a közel félmillió éves előember tarkócsontját, lakhelyét és pattintott kőeszközeit. A Samunak elkeresztelt előember, a Homo erectus seu sapiens Paleohungaricus átmenetet képez a még csak fölegyenesedő és a már értelmes ősember között. A szenzációs leletre alapított múzeumban az előember lábnyoma, csont-, kvarcit- és kovakavics eszközei, tűzhelye, valamint egy kardfogú tigris szemfogai és néhány ősnövényfaj látható.
Vértesszőlős megközelíthető közúton: az M1-es autópályán vagy az 1-es úton Tatabánya-Kertváros után 2 kilométer. Vasúton: a Budapest-Hegyeshalom-Rajka vonalon.
Polgármesteri hivatal telefonszáma: 34/379-091
Polgármesteri hivatal e-mail-címe: polg.hivatal@vertesszolos.hu
Irányítószám: 2837
Telefon körzetszám: 34
Lakosok száma: 2 923
Település rangja: község
Polgármesteri hivatal címe: Vértesszőlős, Tanács u. 59.
Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.
Bejelentkezeka felhasználónevemmel Bejelentkezek
facebookon keresztül