A hét dombra épült város egyik magaslatán alakult ki a vár a X-XI. században. Időközben barokk arculatot kapott a terület, ahol a város látnivalóinak zöme összpontosul. Remek kilátóhelyek és fontos programhelyszínek is találhatók itt.

Nagyrészt már csak a Vár-hegyen körbefutó fal jelzi az egykori erődítményt, de az egykori vár területén minden lépést történelmi épületek kísérnek. Itt alapította Gizella királyné az ország legrégibb püspöki székesegyházát. Az az épület elpusztult, de román stílusú alapjai, gótikus szentélye és altemploma része lett a neoromán stílusú Szent Mihály-templomnak. Gizella nevét viseli a magyar Árpád-kori építészet híres alkotása, a gótikus falképeket őrző kápolna.

További épületek

A vár egyházi emlékeinek sorát gazdagítja a magyar barokk egyik remekműve, az érseki palota - benne értékes könyvtár és levéltár látogatható. Mellette található a román stílusú Szent György-kápolna, illetve a középkori eredetű, barokk stílusú nagypréposti ház. Szintén barokk stílusú egyházi épület a piarista rendház (ma levéltár), templom és a piarista gimnázium; valamint a ferences templom és rendház is.
A negyed egyik legszebb épülete a Dubniczay-ház, ami ugyanúgy építtetőjéről kapta a nevét, mint a Bíró Giczey-ház, a Dravecz-ház vagy a Tejfalussy-ház, amelyben a Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény működik.

Természetesen a város és a város polgárai is építkeztek ezen a területen, ahová a Hősök kapuján keresztül jutunk - benne működik a . Messziről hívogat a barokk tűztorony, ami kilátónak is nagyszerű. A régi épületekben a modern művészet is otthonra talált: itt működik például a Modern Képtár és a Csikász Galéria is. A vár területén tett séta végén pedig Az első magyar királyi pár szobra és remek veszprémi panoráma várja a látogatót.

Veszprémi vár, Veszprém - névjegy

Kategória:
Műemlék, építmény
Település:
Veszprém
Cím:
Veszprém, Vár-hegy
Telefonszám:
88/404-548
Megközelítés:
GPS koordináták: 47.092967 / 17.913785

Vélemények: Veszprémi vár, Veszprém

Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.

Bejelentkezek
facebookon keresztül