A kis sárga, falusias épület, ami nem nagyon illik egy világvároshoz, egyike az egykor itt elterülő Tabán városrész utolsó megmaradt házainak. A XIX. század elején a Magyar Horacius-ként emlegetett Virág Benedek papköltő lakott itt, az ő emlékét hirdeti a ház előtt álló szoboralak.
A régi Tabánt már csak a korabeli fotókról és régi leírásokból ismerhetjük. Egy-kétszintes épületek, keskeny utcák, kis udvarok jellemezték. E világ utolsó megmaradt emléke az Apród u. 10. - Döbrentei u. 9. műemléképület-együttes, a XVIII. század második felében épült "Virág Benedek Ház". Az épület két fázisban készült - eredetileg vendégfogadó volt, később lakóház, majd kelmefestő műhely és sütöde lett. Ebben a házban élt Virág Benedek (1754-1830) költő, műfordító, történetíró, akiről a ház 2002-ben a nevét kapta. Jelenlegi formáját 1961-ben nyerte el.
Falai között ma a Tabán Helytörténeti Kiállítás és Dokumentációs Központ, valamint a Tabáni Terasz étterem, kávézó és borpince működik.
Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.
Bejelentkezeka felhasználónevemmel Bejelentkezek
facebookon keresztül