
Faluképi jelentőségű a római katolikus templom mellett - a XVIII. században, barokk stílusban - épült földszintes plébánia.

Liutpram salzburgi érsek építtette a templomot, ahol elhelyezták Hadrianus (Szent Adorján) mártír maradványait. Az építés 852-53 körül kezdődött. Az ásatások során feltárták a bazilika alapfalait. A kor szokásainak megfelelően a felszentelt templomokban egész...

Az 1985-ben felállított Cirill és Metód-emlékmű (Janzer Frigyes alkotása) annak emlékét őrzi, hogy 867-ben itt járt Cirill és Metód, hogy keresztény hitre térítse a szláv lakosságot.

A Szent István által 1019-ben alapított itteni apátság emlékét őrzi az 1938-ban létesített, 1985-ben átalakított Szent István-emlékmű.

A közel két kilométeres, 1-1,5 órás sétaút az egyébként csak vezetővel bejárható Kis-Balaton szabadon látogatható része. 13 állomásának mindegyike a Kis-Balaton madárvilágának egy-egy csoportját mutatja be.

Az egykor várrá alakított kolostor és templom helyén 1996-ban - Pelényi Gyula tervei alapján - emlékkápolna épült.

Feltehetően a XI-XII. században román stílusú, háromhajós, belül félköríves szentélyzáródású bazilika épült az egykori Régéckúton, ma már csak az alapfalak láthatók.

A falukép meghatározó épülete a Szentolvasó királynéja tiszteletére felszentelt római katolikus templom.