A VI. kerületben található szecessziós épület 1904-1907 között épült. Az erőteljes homlokzat eredetisége figyelemfelhívó, mögötte az épület is nagy: 2600 négyzetméter.

A Giergl Kálmán és Korb Flóris tervei alapján épült palota külső formájának tágassága, széles ablakai az épület jelentőségét sugallják.

Belépve a színes és gazdag ornamentikájú előcsarnokba jutunk, amelynek tompított világítása is a szentélyek hangulatát idézi.

A koncerttermek közül a Nagyterem a korai hazai vasbeton építészet kitűnő alkotása. A több mint 1200 hallgatót befogadó terem ma is Magyarország legjobb akusztikájú koncertterme.

A szerényebb kiképzésű Kisterem 400 ember befogadására alkalmas. Előterében Zichy István magyaros témájú freskója látható.

Külső díszek, belső terek

Az épület főhomlokzatának központi motívuma Liszt Ferenc bronz ülőszobra, Stróbl Alajos Telcs Ede hat gyermekdomborműve szimbolizálja a zene fejlődését. A kapuzat két oldalán elhelyezkedő kariatidák Senyei Károly munkái. A második emeleti ablakok fölött látható, alkotása. A főbejárat két oldalán elnyúló frizekben Erkel Ferencet és Robert Volkmannt ábrázoló domborművek Maróti Rintel Géza alkotásai, akárcsak az oromzat más kődíszei.

A belsőből a Nagytermet feltétlenül ki kell emelni. Méretei az építkezés idején impozánsnak számítottak: 25 méter hosszú, 23 méter széles, 16 méter magas. A terem elegáns belső díszítése barna tónusú. A tartópillér nélküli oldalerkélyek az első emelet két hosszoldalán húzódnak teljes szélességben. A páholyok felett, illetve a falakon található domborművek Telcs Ede alkotásai.
A mennyezeten hat darab üvegezett felülvilágító nyílik, ezen kívül az oldalerkélyek fölött festett üvegablakok biztosítják a nappali fényt.

A nagyterem első orgonáját - ami az ország első koncertorgonája volt - a német Voit und Söhne gyár készítette. A 4 manuálos, 74 regiszteres, elektropneumatikus, kúpláda rendszerű hangszer 1907-ben készült el. A kétszer átépített és bővített hangszer 1965-ig működött. 1967-ben teljesen új orgonát kapott az intézmény, amelynek építője a ludwigsburgi E. F. Walcker orgonagyár volt. Ez a hangszer 4 manuálos, 86 regiszteres.

Zeneakadémia - Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, Budapest - névjegy

Kategória:
Műemlék, építmény
Település:
Budapest, VI. kerület
Cím:
1061 Budapest, VI. kerület, Liszt Ferenc tér 8.
Telefonszám:
1/462-4600
Megközelítés:
GPS koordináták: 47.503248 / 19.064359

Vélemények: Zeneakadémia - Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, Budapest

Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.

Bejelentkezek
facebookon keresztül